„Sándor Csaba operaénekes csodálatos basszbariton hangja és igényes színpadi játéka az operakedvelő közönség büszkesége. A Kolozsvári Magyar Opera szólistája és a Magyar Állami Operaház rendszeresen meghívott énekese családjából hozta a népdalok, az éneklés szeretetét. Barátságos, igényes és elhatározásaiban kitartó egyéniségét máig meghatározza gyermekkorának erdélyi, sokszínű kulturális és természeti környezete.”

Sándor Csaba 1989-ben születtet Csíkszentsimonban. Zenei tanulmányait a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban Adorján Attilánál kezdte, majd a Nagyváradi Állami Egyetemen folytatta Marian és Simona Boboia professzorok vezetésével. 2010 második félévében részképzésen vett részt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva irányításával. A magiszteri képzést a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakademián 2014-ben fejezte be Marius Vlad Budoiu osztályában.

A Magyar Állami Operaházban 2015-ben debütált Erwin Schrott partnereként, a Don Giovanni előadás Masettójaként. Azóta számos operai alakot formált meg itt, A hugenották Nevers grófjától és A varázsfuvola Papagenójától kezdve a Bohémélet Schaunardján és a Székely fonó kérőjén át a Hunyadi László Cillei Ulrik szerepéig.

Több kortárs magyar opera ősbemutatóján és előadásán vett részt, láthattuk Mezei Gábor Péter: A ravatallal szemben; Tallér Zsófia: Leánder és Lenszirom; Selmeczi György: Bizánc, Spiritiszták; Lajtha László: A kék kalap című produkciókban, de rendszeresen fellép oratóriumok szólistájaként is.

2013 óta a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. Itt több címszerepet is megformált már, megjelent Don Giovanni és Figaro karaktereként is, továbbá rendszeres meghívottja a romániai Jászvásári Operaháznak is. 2017-ben nagy sikerrel mutatkozott be a Bukaresti Nemzeti Operában a világhírű román rendező, Andrei Serban Don Giovanni-rendezésének címszereplőjeként. Ugyanebben az évben a Román Nemzeti Operák Gáláján Kiválóság díjat kapott. 2019-ben a Koreai Köztársaság és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulójának alkalmából Teguban, a Magyar Állami Operaház előadásában Erkel Ferenc Bánk bán című operájában Petur bánt alakította. 2019 decemberében egyedüli meghívott vendégművészként énekelt Rost Andrea gálakoncertjén a Káli Gábor vezette Miskolci Nemzeti Színház zenekara kíséretében a Budapesti Kongresszusi
központban.

Olyan intézményekkel és együttesekkel dolgozott együtt, mint a kolozsvári Román Nemzeti Opera, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Magyar Nemzeti Énekkar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Szatmárnémeti Filharmónia valamint a Csíki Kamarazenekar.